top of page
Search
  • Ottófi József

Az öreg és a hegy

Updated: Oct 2, 2022

A Balaton és a Dráva között, a Marcali-hát szélén barangolunk, az Öreg hegyen. A feljegyzések szerint itt már a középkorban is szőlő termett. A keleti oldal lankás dombjaira épült Mesztegnyőről jár ki rendszeresen idegenvezetőnk, Senoha Tibor, szőlősgazda.


„Tibi papa” másfélmillió kilométert vezetett le már a téeszben igazoltan, de még most is gyűjti a kilométereket. Minden másnap kibiciklizik, vagy elektromos járművén robog ki a szőlőhegybe. Ezúttal velünk teszi meg az utat, hogy bemutassa birodalmát.


A gondosság nyomait a szezon végén is megtaláljuk, most is rábukkan a távollétében arra járó autó nyomaira a telkén. – Itt megfordultak – mutatja.


Megmutat mindent. Azt is, amit eddig nem láthattunk, vagy nem kóstoltunk.

A pincéből előkerülő remek borban benne van a nyár, a mindig tevékeny Tibor szívós kitartása.


A változó ritmusú tájat többször is irgalmatlanul megtépázta a történelem. A második világégés során volt, hogy egy délután alatt hatszor cserélt gazdát egy utca a nagyhatalmak markában.


A térséget 1944 decemberében érte el a kataklizma. Hónapokig maradt tombolni.


Mesztegnyő lakosai a hegy pincéibe rejtőztek békét remélve. Később a visszavonuló hadtest vette be magát ide végtelennek tűnő időre. Az akkor négyéves Tibor a menekülést és a bombázás borzalmait is átélte.


Sok idő, számtalan történet.


Szent Donát napján a hegyközség tagjai végigjárják a birtokokat és a plébános megszenteli a pincéket. Nyolcvanadik születésnapján Tibi papát személyre szóló és vicces ajándékokkal lepték meg a környékbeliek, szeretetük és tiszteletük jeléül.


Látogatásunk során beszédbe elegyedünk másokkal is. Tőlük is hallunk Tibor bácsi hegyhez fűződő viszonyáról. Mesélik róla, egyszer egy épp elárvult telken is végigmetszette a szőlőt, mert: a szőlő nem maradhat metszetlen.


Az összetartásról hallunk tőle is. – A nagy körtefa alatti padon órákig szokás beszélgetni – mondja a Hegy Nagy Öregje. A címet a hegyközség adományozta neki.


A pince kulcsát könnyű megkeresni, ha egy kicsit nagyobb a többinél

Az új út egy áldás a hegyközségnek

1843 óta jelöli a telekhatárt a 2012-ben rendbe tett kereszt

Az idén tavasszal kilenc birtok szőlejét metszette meg a 81 éves Tibor

Az öreg körtefa alatt hat-hét gazda is összejár beszélgetni

Kutyái között ma már Jakab, a fiatalabb eb a főnök

„Az EL-GO -val suhanok a telekre”

A tyúkok csipegetik a háznál a szőlőt, de csak amit elérnek

A harmadik hízót bérben neveli Tibi papa

A fán maradt apró alma már megy a takarmány közé

A szomszédba is átnézünk Tibi papa fiához, hogy minden rendben van-e?

Az öreg körtefa nagyon jó pálinkát ad

20- 25 gazda műveli a környéket, a névnapos naptár mindig szem előtt van a pinceajtón

Az unokák fotói a kredencen gyarapodnak

A mustgáz még éppen csak távozóban van a pincében, mikor ott járunk

Az esküvői asztalról került az otthonira a névtábla

Klasszikus fajtákból készíti remek borát a Hegy Nagy Öregje

A szögre akasztott tarisznyában lakik a pincekulcs, Tibi papát minden útjára elkíséri

Fotók és szöveg: Ottófi József

A képriport az I. Embermód Alkotótáborban készült

bottom of page