Search
  • Ruprech Judit

Történetünk hőse – Bogi


A huszonegy éves Sajabó Boglárka a baranyai Egyházasharasztiban él. A Kaposvári Egyetem Mezőgazdasági Karán tanul, közben édesapjával együtt vezetik a családi farmot. A fiatal lány rácáfol mindenféle gender-sztereotípiára: hatéves kora óta vezet traktort, tizenhárom éves kora óta kombájnt, profi futballista, horgászik és bírja a jó kocsikat. Mindemellett abszolút „csajos” csaj: szeret kiöltözni, barátaival és nővérével bálokba és színházba jár.



A Sajabó család néhány száz hektáros földön gazdálkodik. Főleg mákkal, búzával, és kukoricával foglalkoznak, de hagyma, burgonya, fóliás zöldségek és többféle gyümölcs is terem a családi farmon. A munka szellemi és fizikai részét hárman végzik: Bogi édesapja, Csaba, a lány és egy alkalmazott, Viktor. Nagyon sok munka ez három embernek, szívesen foglalkoztatnának is még valakit, de nehéz olyan embert találni a környéken, aki hajlandó ennyit dolgozni. Legtöbben inkább maradnak a közmunkánál – ami bár nem fizet jól, nem is vár nagy erőbedobást.

Bogi egy kisebb földön elhúzza a szántást kombinátorral - előkészíti a földet a hagyma vetéséhez.

A rendőrök rendszeresen igazoltatják – a kombájn kormánya mögött még inkább – sosem akarják elhinni, hogy tényleg van rá jogosítványa. Pedig leginkább a nagy gépeket szereti vezetni.


A Sajabó Családi Gazdaság egy másik fontos lába a „csirkézés”. Ketreces neveléssel tartják a tyúkokat, saját takarmányon. A tojást környékbeli éttermeknek, étkezdéknek értékesítik, illetve tésztát készítenek belőle. A család a baromfi mellett sertéstenyésztéssel és füstölt áru előállítással is foglalkozik. Nem tehetek róla – bár szépek az állatok és a tojások is – a hangos kotkodálásban óhatatlanul Margaret Atwood egyik sci-fije ugrik be, ahol fej nélküli, ellenben több combú vagy több mellű csirkéket tenyésztenek – hiszen minek is fej, azt nem lehet megenni…

A tojásokat lepecsételik. A kódszámok például a tojás méretéről, tyúkok tartásáról adnak tájékoztatást. A háttérben Eszterke, Bogi kishúga figyeli a műveletet.

Napközben mindenki a dolga után jár, de az ebéd azért összetereli a családot. A kistesók – Csabika és Eszter – gondoskodnak a vidám hangulatról. Bogi szülei elváltak. Mindketten új párra találtak, a lány mindenkivel jól kijön a családban, imádja kistesóit. Napi szinten találkozik édesanyjával, Pécsett tanuló nővérével is nagyon szoros a kapcsolatuk.

A traktor mögé kapcsolt vetőgépet először be kell állítani a dughagyma vetéséhez – hogy milyen távolságra legyenek egymástól a sorok, hová kerüljön a nyomjelző, stb. – Csabika ebben profi, segít is átszerelni a cuccot nővérének.

Mehet a dughagyma a magtartályba.

Míg a legtöbb fiatal az ő korában azt tudja biztosan, hogy a szülei melóját véletlenül sem szeretné majd végezni, Bogi imádja a mezőgazdaságot. Hosszú ideje tudatosan készül arra, hogy ezzel foglalkozzon. Csaba nevetve osztott meg egy sztorit a kisiskolás lányáról, aki annyira szomorú volt, hogy nem mehetett apjával dolgozni Miskolc környékére, hogy szabályosan beteg lett: hányt, fájt a hasa, levert volt. Csak akkor lett jobban, amikor a család neki is összecsomagolt.

Két emberes a feladat: menet közben figyelni kell melyik tartályban mennyi a hagyma, jól takar-e a gép. Bogi vezeti a traktort, Viktor pedig igazít a vetőgépen, amikor kell.

Azt hitték sok lesz a hagyma, de végül másfél sorra nem jutott. Viktor gyorsan megérdeklődi telefonon, hogy tudnak-e még aznap szerezni utánpótlást.


Bogyó, az óangol juhász, Bogi kutyája. Kb. akkora mint én, csak kicsit jámborabb.

Míg Csaba megrotálja a ház melletti kertet, a fiatalok tartanak egy kis szünetet.

Bogi eldugja a maradék hagymát, amit a gép már nem tudott elvetni. A hagyma mellé krumpli is kerül.

Találós kérdés: aki először megmondja mik a jópofa színes műanyagok, vendégem egy sörre.

Tánc Csabikával.

Eszterke inkább éjjel szeret partizni, így születése óta a család jóval kevesebbet alszik.

A lány harmadéves a Kaposvári Egyetem Mezőgazdasági Karán. Jobban kedvelte az egyetemet, míg jelenléti oktatás volt. Most, hogy a korábban is túlsúlyban lévő elmélet még személytelenséggel is párosul, kevésbé motivált abban, hogy bemagolja a növények és állatok latin neveit, amit feltehetően úgysem fog használni soha. Gyakorlati tudása révén általában azért könnyen abszolválja a vizsgákat.

Bogit a növények érdeklik, szakdolgozatát a mákot támadó betegségekből és kártevőkből írja. Témavezetője segítségével nemrég drónnal berepülték a család néhány földjét. A készült felvételeken nagyon pontosan és látványosan kijönnek a földsebek, az anyag hasznos információkkal gazdagítja Bogi készülő tanulmányát. Gondolkodik azon, hogy a fősuli elvégzése után növényorvos képesítést szerezzen, ez a tevékenység jól megférne a mezőgazdaságban végzett nehéz fizikai munkával.


Bogi korábban az NB I-ben focizott. Bár nagyon szerette, ahhoz, hogy részt tudjon venni a mindennapos edzéseken, Budapestre kellett volna költöznie. Egyházasharasztit és a mezőgazdaságot választotta. Egy ideig a PMFC-ben is játszott, most a paksi Atomerőmű SE futsal csapatát erősíti.


Meccs az ELTE BEAC csapata ellen.


A tavalyi járványhelyzet és a leállás megviselte a csapatot. Míg korábban sorra nyerték a meccseket, most nehezen találnak magukra.

Bogi nővére, Anita Pécsett él, biológia-földrajz szakos tanárnak készül. A nővérek nagyon hasonlítanak egymásra, néha ikreknek is nézik őket.

A közös tetoválás egy viking szimbólum: ”create your own reality” ami nagyjából annyit tesz, „te teremted a saját valóságod”.

Séta a Mecseken. A lányok már régóta meg akarták nézni a Flóra pihenő hintáját. Mivel a helyszín is adja magát, és a csajok is összeöltöztek, készítünk pár kevésbé spontán képet is.


A képsorozatot eredetileg a VII Photo Academy riportfotós szemináriumára készítettem. A tanfolyam oktatói a képek láttán a „szuperhős” jelzőt használták a fiatal lányra – ami Bogi felé elismerés, az én fotós teljesítményem irányába viszont inkább szelíd kritika volt. Hiszen kicsit hihetetlen, hogy egy fiatal lány ennyi mindennel foglalkozik, és mindig vidámnak tűnik, még a traktort is mosolyogva szereli. Nem biztos, hogy sikerült elég mélyre ásni, reális képet rajzolni a lányról. Aztán Bogi véleménye helyrebillentette bennem a képzeletbeli mérleg nyelvét, azért mégis elértünk valamit:


„Hirtelen, amikor a legkevésbé számítunk rá, történik valami és új irányba indít. Amikor elfogadtam a felkérést, nem gondoltam volna, hogy ez a projekt lesz számomra az a változás, amely segít más szemszögből nézni az életem. Semmi megjátszás, vagy beállított kép, így minden pillanat egy átlagos nap része, de annál értékesebb.”

Szerettem készíteni ezeket a fotókat, és jó volt megismerni a Sajabó családot. Folytatás következik. Ki tudja, talán aratási idényben sikerül majd olyan képeket is készítenem, amikor Bogi végre elfárad, és nem mosolyog. De nem ígérek semmit, mert az a helyzet, hogy Bogi a világon legjobban aratni szeret.