Ruprech Judit
Kamera forog! Hang forog! És tessék!
A filmkészítés egy laikus számára izgalmasnak tűnő, elérhetetlen, zárt világ. A forgatásoknak általában csak a produktumait ismerjük és élvezzük, a munkafolyamatba ritkábban láthatunk bele. Így nekem is Ajándék volt a MÜPA karácsonyi kisfilmjének létrejöttét fényképezni.
A kulturális intézmény két évvel ezelőtt készítette első ünnepi reklámfilmjét, a hangolódással köszönve meg nézőközönsége hűségét és szeretetét – és toborozva újabb látogatókat programjaira.
Nem csak a terep volt számomra ismeretlen, hanem egy ilyen projekt volumene is. A kisfilm létrehozásában részt vevő közreműködők tábora sokkal népesebb, mint gondoltam volna: az író, zeneszerző, rendező, producerek, rendezőasszisztensek, színészek, statiszták, gyártás, kamera, hang, világostás, díszlet, jelmez, smink-haj, orvosi ügyelet, vágás, werk-szekció külön-külön is kisebb (vagy nagyobb) csapatokat alkot egy forgatás alkalmával. Természetesen nem volt minden jelenet felvételekor egy időben, egy helyen az akár százas létszámú „tömeg”, de néhány tíz ember mindig kerülgette egymást. Egyébként abszolút sikerrel. Ebben az amúgy erősen hierarchizált világban, a tíz-tizenkét órásra rúgó munkanapokon végig mindenki tudta, hol a helye és mi a dolga. Láthatatlan koreográfia mentén táncoló méhekként minden egyes ember hozzátette a maga részét a végső sikerhez.
Egy képriport erejéig tartsatok velük a nyüzsgő kaptár kulisszái mögé!
























Ha még nem tettétek, lessétek meg az elkészült kisfilmet is: