Ruprech Judit
„A határ az agyadban van” - séta dr. Álmodozó feje körül
Updated: Feb 12, 2022
A látnivalók szabadon bejárhatók. A terület grandiózus méretei miatt ugyanakkor javasoljuk a díjtalan idegenvezetés igénybevételét. Köszönjük.

Hajba Gergő modern kori polihisztor: végzettségét tekintve kultúrantropológus, a hétköznapok taposómalmában értékesítő, szabadidejében zenész és producer, nem mellékesen egy közösségi kert alapítója.
Kezdjük talán az utóbbival.
A Zöld Folt Közösségi Kert
„Végső soron az összes szarból komposzt lesz, abból meg kinő valami újabb dolog.”
Gergő a Pécsi Tudományegyetemen diplomázott kultúrantropológiából. Doktori disszertációját a városi mezőgazdaság társadalmi vonatkozásairól írja… bár, pontosabb, ha azt mondjuk, nem írja. Ugyan a tudományos világtól kissé eltávolodott az utóbbi években, a városi kertészkedésről nagyon is élő tapasztalatokat szerzett.
A Zöld Folt téglalépcsőjén ülünk és beszélgetünk, Gergő aprólékosan beavat a kert létrejöttének részleteibe és az alapítást befolyásoló személyes motivációiba. A diploma megszerzése után négy évig zömmel Budapesten élt, doktori tanulmányai befejeztével, 2017-ben költözött haza Pécsre. Huszonhét évesen, bölcsész diplomával a zsebében azonban nem talált azonnal kellően értelmes munkát. Lassanként „kapunyitási pánik” lett úrrá a Gergőn, amit szabadideje értelmes eltöltésével próbált uralni. A fővárosban találkozott először a közösségi kertészettel. Nagyon megtetszett neki az időtöltés, és annak edukációs hatása is. Néhány éve már Pécsett is folyt diskurzus egy közösségi kert kialakításáról, így kétségbeesés helyett Gergő ebbe fordította mániákus teremtő energiáit. Két alapítótársával – Szabolcsi Marci pedagógussal, és Nagy Dia kertészmérnökkel – hosszasan lobbiztak az önkormányzatnál egy földterületért, végül a dédelgetett terv 2018 szeptemberében valósággá kezdett válni: megkapták a belvárosi ingatlanok közé ékelődött telket.
Amint meglett a hely, intenzív kampányt folytattak különféle közösségi média felületeken, résztvevőket toboroztak, letették a leendő közösség alapjait. Zömmel olyan emberek érdeklődtek, akik kicsit behúzták a féket, szelektíven gyűjtik a hulladékot, az ökológiai módszerek hívei, sok köztük a vega vagy vegán. Legfőképpen: él bennük a tenni akarás. Kemény munka előzte meg a parcellázást: fel kellett szedni a betonlapokat, a harminc-negyven éve parlagon álló telek hulladékmentesítést és talajjavítást is igényelt. Nem mondhatjuk, hogy a semmiből indultak, sokkal inkább mínuszból kellett valamit teremteni.
A kert kialakítását pályázati források igénybevételével sikerült gyorsítani. Először az Erősödő Civil Közösségektől kaptak támogatást, ebből az összegből közös használatú szerszámokat és esővízgyűjtőt vettek. 2020-ban Gergő egyénileg indult az EON Energy Globe fenntarthatósági kezdeményezéseket támogató tenderén, ahol egy elektromos robogót, és egy adott élelmiszerlánc üzleteiben felhasználható nagy összegű vásárlási utalványt nyert. A járgányt egy hétfői napon hozta el, csütörtökre pedig már pénzzé is tette: az ezért kapott anyagiak fedezték a magaságyások megépítésének munkadíját, illetve a homokozóhoz, komposztáló ládákhoz, ágyásszegélyekhez szükséges faanyag egy részét. A vásárlási utalványt a közösség fél év alatt „pörgette ki” – minden tag használta, és betette az ellenértékét a közös kasszába. A Kutyapárt is támogatta őket, és természetesen a helyszínen talált építőanyagok sem vesztek kárba. Például korábban egy düledező sufni is állt a telken. "Most is megvan: itt, itt, és itt található" – mutat Gergő a térkőre, lépcsőre és pódiumra.





„Úgy tudod megkülönböztetni a gyomnövényt a haszonnövénytől, hogy kihúzod. Ami visszanő, na az nem a haszonnövény.”
A kert teljes területe kb. 370 négyzetméter, ennek nagyjából a kétharmada van megművelve – a közösség jelenleg 36 parcellán termeszt haszon- és dísznövényeket. Egyre szépül a terület: magaságyásokat, fűszerspirált és virágoskertet is kialakítottak a gondos kezek. A nyári forróságban minden este locsol valaki, heti váltással osztották be magukat a feladatra. Az aktív közösségi részvételt propagálva tavaly tagdíj helyett inkább projektvállaláshoz kötötték a parcellák „bérlését”. Volt, aki egészségnapot szervezett, más növényekkel kapcsolatos ismereteit adta át az érdeklődőknek.
Kültéri rendezvényeknek is rendszeresen adnak otthont. Amíg az időjárás engedi, havonta van slam poetry est, gyakoriak a koncertek, a növénygondozás vagy fenntarthatóság témakörével kapcsolatos műhelyfoglalkozások. Az érdeklődők nyílt napokon csodálhatják – és kóstolhatják – meg a helyben termett finomságokat.
„A közösségi kertész mozgalom szempontjából az egyik alapvető cél a városokban növekvő általános bizalmatlanság oldása, az egyéni életterek beszűkülését gátló ellenerők kidolgozása, olyan önszerveződő, autonóm kisközösségek létrehozása, amelyek segítik a lokális döntéshozatalt, és bekapcsolják a város lakosait a fenntarthatóság diskurzusába az öngondoskodás, a takarékosság, és az egészségmegőrzés népszerűsítése segítségével.” – írja Gergő egyik, a témában megjelent tanulmányában.
Folyamatosan fenn áll a veszélye, hogy a telket, és a rajta álló romos ingatlant tulajdonosa egyszer mégiscsak értékesíti, és akkor a kertnek és közösségnek is mennie kell. A bizonytalanságban ugyanakkor állandó a tervezgetés egy második közösségi kert kialakítására is.
„Ha három év múlva máshol leszünk, akkor sem bánom, hogy ennyi időt és energiát feccöltünk bele. Ha kijön ebből egy közösség, ami a bizalom mintázatát valamilyen szinten visszakumulálja a társadalom egy ilyen pici szegmensébe, akkor marhára megérte az egész, és ezt nem lehet pénzben kifejezni.”



Bár elsőre nehéz lehet elhinni, Gergő alapvetően erősen introvertált, a Zöld Folt tulajdonképpen saját maga által választott terápia is szorongása oldására – meséli. Nehezebb, depressziósabb időszakaiban gyakorlatilag a kerttel való foglalatosságok kapcsán kényszeríti magát emberek közé. Szószólója, koordinátora, „apukája” a kertnek, a pécsiek fejében neve összeforrt a Zöld Folttal. Társasházas övezetben nőtt fel, családjában nem foglalkoztak növényekkel. Ez mára megváltozott, Gergő példája ragadós volt: édesanyja maga is elkezdte a ház előtti kis kertet megművelni. Az erkélyükből előpalántázó lett, a ház előtt elhelyezett gumiabroncsokban fűszerspirál virít.
Egy rigó trillázik bele a beszélgetésbe. „A madarak szép számmal látogatják a kertet. Bár lezabálják a bogyós gyümölcsöket, senkinek nincs szíve kitessékelni őket, a falszakaszhatár hasadékában lelnek fészkeikkel otthonra". Viszont a kártevők szerencsére kevesen vannak a belvárosban, bár tavaly nyáron egy földibolha invázió lepte meg őket. Az alkalmi dézsmálók ellen vegyszermentesen – például rohasztott csalán levével, vagy a meztelencsigák esetén sörcsapdával – védekeznek. Alap, hogy nem használnak kemikáliákat, de a tagok sajátos igényeire is odafigyelnek. A kisgyerekesek miatt homokozót alakítottak ki, a vegánok kedvéért még a komposzt tárolók fája is olyan lakkal lett átkenve, amiben véletlenül sincs állati eredetű anyag.
Közben megérkezik a hetes locsolni – barátnőstül, mert büszkeségét, gyönyörű parcellát is meg kell mutatni. „Angyalka, a magaságyást, a bazsarózsát, levendulást és a gyepet már meglocsoltam”. – vallja be Gergő. Nyár elején ünnepelték a kert negyedik születésnapját. A vidám délután a paprika és paradicsom kóstolása mellett a konfliktusok elsimítására is alkalmas volt – hiszen egy közösség sem lehet alkalmi összezörrenésektől mentes. „Angyalka’” például örömmel mesél arról, hogyan mediált valaki a közte, és egy másik parcellatulajdonos között kialakult kisebb konfliktusban. „Nem volt hajlandó együtt haragudni velem, árnyalta a bennem kialakult negatív képet.” Mert ez nem csak növényi, szellemi kert is.



A munkahely
„A határ a csillagos ég”
Gergő a doktori kutatását lezárva, Pestről visszatérve nehezen tudott elhelyezkedni. A kert már szépen alakult, mire ebben is történt előrelépés. Felvették mostani munkahelyére telefonos ügyintézőnek. Hamar kiderült, hogy a munkakör nem neki való, teljesen más feladatot bíztak rá – így lett gyakorlatilag pillanatok alatt a jelenleg a négy márkát átfogó cég értékesítője.
A vállalkozás eredetileg rendezvényszervezéssel foglalkozott – szállásszervezést, céges rendezvények és csapatépítő tréningek összeállításának és lebonyolításának feladatait vállalták. A 2020 elején beütő covid19 járvány azonban nagyon megviselte az ágazatot. A cég utolsó tartalékaiból még futotta volna néhány havi bérre, de közös megegyezéssel inkább előre menekültek. A táblára lázasan írogatott üzleti tervek közt a legutolsó volt a plexi falak forgalmazása. Az ötletből rövid időn belül meglett a prototípus, elindult a sorjázó üzem, beszerzés, méretre vágatás. Rekord idő alatt befutott az első komolyabb megrendelési volumen, amit a járványhelyzet súlyosbodásával további rendelések követtek.
A cég negyedik ága a Kreatív Farmer webáruház, ahol magaságyásokat, balkon- és komposztládákat, magokat, palántákat, öntözőrendszereket és egyéb kertészkedéshez szükséges termékeket forgalmaznak. Olyanokat, amit maguk is ismernek, használnak, és nyugodt szívvel ajánlanak. A munkahelyen kialakítottak egy balkon-mintakertet, itt, és a Zöld Foltban is tesztelik az egyes termékeket. Videókban és ingyenesen elérhető kiadványokban adnak kertészkedési tanácsokat az érdeklődőknek.
Az emberarcú eladásra azért is van lehetőségük, mert az unalmas, rengeteg adminisztrációt igénylő munkafolyamatokat – mint például dokumentáció, ügyfélfolyamatok, értékesítés egyes lépései – Gergő nagy mértékben automatizálta. Az általa kialakított rendszerekkel napi több óra számolgatást és pötyögést spórolnak meg. „A bullshit munkát okosan megoldjuk, és tényleg a neheze, az érdemi része marad ránk.” Gergő kicsit sajnálja, hogy értékesítőként nincs már sok köze eredeti szakmájához. Ugyanakkor a versenyszféra ráébresztette arra, hogy egy ember tudásbéli fejlődésének nincsenek valós korlátai. Mert ha néhány nap alatt össze lehet állítani komplett üzleti tervet, néhány hét alatt pedig ki lehet dolgozni egy adminisztrációban, markertingben, sales stratégiában, árazási protokollban, számolásokban, ügyintézésben nagyrészt automatizált rendszert, akkor „a határ az agyadban van” – mondja.




A zene – Dr. Daydreamer Phd.
„Halhatatlant teremtenék, de elnyel az elmosódó való, a tehetség önmagában csak egy tengeren hánykolódó hajó”
Gergő a zenéléssel is komolyan foglalkozik, az egyetemi évek alatt egy ideig ebből is élt. Az INTU zenekarral improvizatív akusztikus zenét játszottak, sokfelé megfordultak Európában. A profi ütősökből álló, folk-metalcore Niburta együttessel pedig 2014-ben még a párizsi Moulin Rougeba is eljutottak. Tizenkét éve gitározik, csellózik, néhány éve a DJ-zést és a producerelést is magas szinten űzi. Első saját lemezét 2022 májusában tervezi bemutatni – már több mint egy év, és számos kollaboráns munkája van az anyagban. Gergő változatos zenei ízlése, és zenésztársai iránti tisztelete is visszaköszön a korongon: ukulele művész, flamenco gitáros, fúvós, slammer, helyi énekes, gyerekkori kedvenc zenekar, és titkos, meglepetés közreműködő is dolgozik egy-egy dalon. „Nagyon személyes, nagyon a fejem körüli utazás, és nagyon sok ember munkája”.
"Bár normális embernek harminc évesen babakocsira és pelenkára kellene költeni", az utóbbi években keresete egy nagyobb részét hangtechnikába fektette. Amikor megoldható volt a személyes találkozás, házi stúdiójában, vagy az Olympia üzletház alatti bérelt próbateremben játszották fel az anyagokat. A covid miatt az elmúlt két évben online jammelésben és ötletelésben is erősek lettek a közreműködőkkel: több városban (így Szegeden, Budapesten, Tatabányán is) formálódott a hangzóanyag. "A személyes találkozások lehetőségének híján muszáj volt egyes munkafolyamatokat új alapokra helyezni." - mondja.
A producereléshez kell a monotonitástűrés: Gergő órák óta dolgozik egy intro pár másodperces szakaszán – pont úgy kell „ütnie”, ahogy megálmodta. A végtelenségig képes keresni egy idegesítő frekvenciát, a hangerőtől pedig olykor az ablaktáblák is rezegnek. „Tudod, olyan ez, mintha hunyorítva néznél, nagy hangerőnél máshogy szűri ki az ember füle a lényeget. Néha muszáj, hogy veressem. Mondjuk persze nem volna muszáj este tízkor.” Gergő szomszédai türelmes emberek, és már megszokták őt. Na meg persze vannak fülbemászó, slágergyanús dallamok, amelyek őket sem hagyják hidegen, még ha „csinálásuk” olykor megkívánja a türelmet és a füldugót.
A dalokat első lépésben mindig gitáron szerzi, de a végső zeneszámban általában több tucat hangszer szólal meg. Egy-egy track több száz rétegből, hangsávból áll, a mixelésen belül Gergő amolyan „kapcsolási rajzot” készít: színkódokat ad, hangszer- és egyéb csoportokba rendezi a rétegeket. Hétköznapi hangokat, zajokat is szívesen használ, egész könyvtárat tart fenn belőlük.
Miközben „kraftol”, Gergő hangosan vitatja meg a lépéseket magával. A zenéje grandiózus, plafontól-plafonig szól. „Felveszed egyszer, elrakod bal szélre, felveszed még egyszer, elrakod jobb szélre, akkor a két feljátszás közötti pici különbségektől vastagabb lesz a hangzás.” Visszahallgatja, közben vigyorog, léggitározik és dobol, teljesen átadja magát a műélvezetnek.








Átkapcsolunk a próbaterembe, ahol Gergő legjobb barátjával, "Zsoltbátyámmal" örömzenél. Az Olympia üzletház alatti egykori légópince hangszigetelt, néhány négyzetméteres helységeinek egyikét bérlik. Szavakkal meg sem beszélik, mit fognak játszani – akkora az összhang, hogy a másik mozdulataiból is tudják a következő lépést. A hűvös, nedves, rosszul világított pincehelyiség egy-két órára olyan improvizatív rock-koncertnek ad otthont, hogy időnként még a közönség tombolását is hallani vélem.







Gergő lemeze várhatóan májusban jelenik meg, erről hírt fogunk adni az Embermód közösségi oldalán. Hogy addig se maradjanak dallamok nélkül olvasóink, álljon itt egy kis ízelítő "lemezbenyugtató", egyenesen a Zöld Folt közösségi kertből: