top of page
Search
  • Writer's pictureZsirai Tibor

Kerekecske, dombocska

Ági a Kerekítő baba-mama foglalkozások országos (és kicsit azon is túlnyúló) hálózatának védjegyes foglalkozásvezetője. Somogy megyei városokat járva segíti a friss szülőket – a természetközeli(bb) falvakban, illetve a többgenerációs háztartásokban élő közösségekben könnyebben öröklődő, ezáltal természetesebbnek tetsző – ölbeli gyermekjátékok felelevenítésében, ismét felfedezésében. Sokhelyütt rég feledésbe merült tudást ad tovább, mely tudás és élményanyag által minden kisgyerek számára könnyeben válik kerekké a világ.


A jó ideig hivatali munkakörben dolgozó Ági közel egy évtizedig tervezte, végül nyolc éve hagyta el a taposómalmot és kezdett azzal foglalkozni, ami mindig is igazán érdekelte: a legkisebb korosztály testi-, lelki- és szellemi fejlődésének segítése.


Egy tragikus családi élmény hatására fordult a korai fejlesztés felé, melynek kapcsán újabb és újabb területeket fedezett fel, ahol hasznára lehet környezetének. Hosszú utat járt be az ötlettől az első megvalósuló tétova lépéseken keresztül a teljes munkaidős önfoglalkoztatásig, mára viszont elmondhatja magáról, hogy megtalálta azt, amit munka helyett hivatásként élhet meg a mindennapokban.


Jelenleg négy somogyi városban – Barcson, Kaposváron, Marcaliban és Nagyatádon – tart állandó jelleggel foglalkozásokat, csoportos tanfolyamokat. Oda megy, ahol amellett, hogy szükségesnek érzi, igény is mutatkozik a jelenlétére. Bár egy időben próbálkozott kisebb falvakban is, igazán jól a „négy fal közti” társadalom tagjai közt találta meg a számításait. Így utazik, művelődési házról művelődési házra, a hét majd minden napján.


Riportunkban őt kísérhetjük el pár helyszínre, ahol ízelítőt kaphatunk munkásságából és napi rutinján keresztül kicsit őt magát is megismerhetjük.


Az utolsó csendes pillanatok egyikét láthatjuk - Barcson. Ági, miután berendezte a termet, felkészül a gyerekek fogadására.

Napfürdőben hangolódik a dob. Fontos, hogy szép hangot adjon ki, mikor szükség lesz rá!

A foglalkozás köszönéssel, köszöntésekkel kezdődik (képünkön épp Marcaliban). Ági az érkezést azonnal követő „sziasztok” után a Kerekítő kezdetén még egyszer, szertartásszerűen is fogadja a résztvevőket. A nyugodt légkör egyik kiváltója a tény, hogy Ági mindenkit a keresztnevén szólít. A gyerekeket egyenként, dallal köszönti. Külön a születés- és névnaposokat, illetve az újonnan érkezőket.

Ági nem támaszt elvárásokat a gyerekekkel szemben. Mint mondja, egy páréves gyereknél nem is lehet elvárás a fegyelem. Hagyja, hogy mindenki a maga tempójában hangolódjon a foglalkozásokra, s hogy természetes kíváncsiságuk, utánzási vágyuk vonja be őket a játékba.

Ha az énekszó elsőre nem is, a furulyaszó hamar előcsalja Kerekítő manót a bőröndből, aki hintázik, söpröget és énekel. Ági bábozni is tanult. Ahogy meséli: a bábozás aktusa szent és sérthetetlen folyamat. Bábbal a kezén személyiséget vált, amiből kiszakadni tilos, míg a báb újra el nem tűnik a bőrönd mélyén.

A foglalkozások a magyar népi gyermekjátékok, mondókák, hívogatók, kiszámolók, dajkarímek világára épülnek. Arcsimogatók, ökölütögetők, tapsoltatók, lovagoltatók, jártatók, hangutánzók, ujjasdik és tenyeresdik segítenek az egymásra hangolódásban és fejlesztik észrevétlen a kicsik hallását, szókincsét, ritmusérzékét.

Az ölbeli játékok segítenek elmélyíteni, intenzívebben megélni a szülő-gyermek kapcsolatot. Gyakorlásuk során a babák minden érzéküket fokozottan használják.

Állathangok töltik be a teret. Baromfi csipegeti vidáman a búzaszemet vagy kottyog szomorúan, ha nem talál eleséget. Ági hosszan megdönti „hangszerét” és a kotyogás máris birkabégetéssé változik. Szúnyog száll a térdre, vállra, melyet tapssal lapítanak vagy űznek tovább. Az egy tapsból több taps, a tapsokból ritmus alakul ki, mely egyenes úton visz a következő mókába…

Észre sem vesszük és máris előkerül a színes kendő, melyen lehet gombócot főzni, s amely alatt lehet bújócskázni. A foglalkozás talán legszabadabb része, melyben a gyerekek szabadon futkározhatnak, talán kicsit messzebbre is merészkedve anyától, apától, a színes kendő oltalmában bízva.

Míg hétköznapokon leginkább az anyukák viszik hozzá a gyerekeket, az igazán különleges „Hívd apát is!” családi napra az apukák is gyakran ellátogatnak. Az új, elsőre talán nem mindenki számára férfiasnak gondolt szerep is hamar kifizetődővé válik a gyerekmosolyok által.

A hétvégi alkalmakra Ágit férje, András is gyakran elkíséri. Vele kiegészülve még több élőhangszeres játék kíséri a mondókázást.

Hangszersimogatóval veszi kezdetét a levezető szabadjáték. A foglalkozás alatt megfigyelt, érdeklődést kiváltó tárgyak most elérhető közelségbe kerülnek, a kicsit maguk is kelthetnek zajokat, próbálkozhatnak ritmusokkal.

A „kicsik” után következnek a „legkisebbek”. Csak egy percre üli meg a termet a – valamelyest szokatlannak is ható – csend, máris új érkezők, illatok, hangok töltik be az üresen maradt teret. A Babusgató babamasszázsra leginkább újszülötteket hoznak.

Ági Ayurvédiukus babamasszázs oktatói vizsgával rendelkezik. Az ott megszerzett tudást adja tovább a kisgyerekes szülőknek, segítve minél jobban megismerni a babák testi- lelki igényeit, elősegítve mozgásfejlődésüket.

„A kisbaba a masszázst valamennyi érzékszervével észleli. Fülével hallja az édesanya hangját, orrával érzi az illatát, szájával ízleli bőrének ízét, szemével látja édesanyja arcát és bőrével érzékeli az érintést.” – mondja Ági.

Minden babát a saját anyukája, apukája masszírozza. Ági Sára babán mutatja be a különböző technikákat.

A négyalkalmas oktatáson az elméleti alapok mellett a szülők gyakorlati tanácsokat is kapnak. Mire véget ér a tanfolyam, maguk is meg tudnak csinálni minden gyakorlatot és alkalmazhatják azokat otthoni környezetben, akár a gyermek 3-4 éves koráig is.

A folyamatos fizikai kontaktus elmélyíti a szülő és a gyermek kapcsolatát, emellett nagyobb magabiztossággal is ajándékozza meg a kisgyerekeseket; bátrabban érnek gyerekükhöz, könnyebben felismerik igényeiket.

A babusgatáson nem ritka, hogy mindkét szülő megjelenik. Erősödő tendencia, hogy az apák is igyekeznek a kezdetektől bevonódni a gyerekkel való foglalkozásba.

A babamasszázs a sok mozgással, rengeteg illattal, hanggal és fényingerrel kimerítő a babák számára. Sokan már a foglalkozás végére elszundítanak, míg a többség hazáig bírja és már alszik is.

A triangulum hangja az új csodafegyver. Míg a gyerekeket öltöztetik (ők pedig, ahogy az lenni szokott: ezt nem igazán szeretnék) Ági körbejár és „csenget”. A hirtelen és rövid hangok felkeltik a gyerekek figyelmét és míg nem szűnnek meg, csak arra figyelnek.

Ági a hetet szinte mindig a Dráva-parton zárja. Szüksége van a csendre, a napsütésre, a feltöltődésre - hogy újult erővel és töretlen lelkesedéssel kezdhesse a következő hetet.

A nap végén együtt a család. Szerencsésnek tartja magát, és végtelenül hálás nekik, hogy mindvégig támogatták abban, hogy felépíthesse saját magát és kis kerekítő birodalmát… s persze azért, hogy számukra is vele együtt kerek a világ.

Fotó és szöveg: Zsirai Tibor

bottom of page