- embermod2019
Megnyílt az I. Embermód Alkotótábor kiállítása
Az I. Embermód Alkotótábor záróakkordjaként fotókiállítás nyílt a tábor ideje alatt készült fényképekből, riportokból a mesztegnyői Művelődési Központban.
A megnyitón a fotótábor résztvevői és a mesztegnyőiek - akik közül többen is alanyai a tárlatnak - régi ismerősként üdvözölték egymást. A tavaly októberi három nap lám, életre szóló kapcsolódást hozott a mi és az ő életükbe is.
A kiállított pillanatképeken az ő személyiségük, sorsuk jelenik meg. Mint a Honismereti és Természetvédő Közhasznú Egyesület elnöke, Kövesdiné Panyi Antónia hangsúlyozta: minden közösség életében fontos, hogy néha ne saját terepükön próbálják ki magukat. A táborban való segédkezés jó alkalom volt arra, hogy új dolgokat próbáljanak ki és vissszajelzést kapjanak saját közösségükről, életükről.
A megnyitón a Honi Hagyományőrzők dalcsokorral örvendeztették meg a szép számban megjelent vendégeket, majd kötetlen beszélgetésen elevenítették fel, hogy milyen is volt az első fotótáborunk Mesztegnyőn.
A megnyitón bemutattuk a fotótáborról készült videót is, pillantsatok bele ti is:
A kiállítók: Balázs-Fülöp Emese, Molnár Dávid, Ottófi József, Polgári Péter, Simon-Nagy Szilvia, Tóth Bernadett, Tüske Dóra, Ujhelyi Zsolt, Varga Szilárd.
A fotókiállítást 2022. május 29-ig nézhetitek meg a mesztegnyői Művelődési Házban.
A fotótáborról készült korábbi riportunkat itt tudod elolvasni.