- Embermód
Utazás Afrika északi csücskébe
Updated: Jan 27, 2022
14 kilométer, mindössze ennyi választja el Európától Afrika északnyugati csücskében, az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger partján fekvő 36 millió lakosú Marokkót. Koncsek Barna fotográfus képein keresztül most Ti is belekóstolhattok ebbe a különleges atmoszférájú országba.

Az elmúlt néhány évben évente egy-két alkalommal útra keltünk a barátaimmal. Az afrikai kontinensen még nem jártam, így döntöttünk Marokkó mellett, amely érdekes és változatos földrajzi adottságaival sok látnivalót tartogatott.

Az egész utat saját magunk tervezzük és szervezzük, igyekszünk olyan állomásokat beiktatni, ahol valóban találkozhatunk az adott ország kultúrájával.

A természetföldrajz mellett mindig igyekszünk közel kerülni az emberekhez is, megismerni a kultúrájukat, belekóstolni a gasztronómiájukba.

Marokkó rendkívül változatos adottságú ország. Óceán és tenger is határolja, 2400 kilométer hosszúságban, több ezer méteres hegycsúcsaival keresztülszeli az Atlasz-hegység, déli határán pedig ott a Szahara.

Az utazásunk első állomása Milánóból először Casablancába vezetett, majd Marrákesbe repültünk . Innét autóval haladtunk dél felé az Atlaszon át a Szaharáig. Összesen mintegy 2 ezer kilométert utaztunk az országban.


Szóval nem a tipikus turistaútvonalakon haladtunk. Ez több szervezést, több izgalmat, de jóval több élményt is tartogatott.

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Az Észak-Afrikában elterülő sivatag területe több mint kilencmillió négyzetkilométer. A mi ebből a monumentális tájból az északi határát fedeztük fel.

Az utazásunk során a kedvenc képem: a szaharai naplementében imádkozó tevepásztor és állatai.

Az egyik legkülönösebb élményünket örökíti meg ez a felvétel. Már visszafelé tartottunk a Szaharától, amikor főút mellett pár száz méterre észrevettünk egy szép fát. Majd amikor közelebb értünk, akkor láttuk ezt a férfit a fa mellett.

Odamentünk hozzá, adtunk neki élelmet, egy kis pénzt. Ő pedig megkínált teával és megengedte, hogy fotókat készítsünk róla. Közös nyelvünk nem volt, jelbeszéddel azért megértettük egymást.

Mint látható, igencsak érdekes tájakon vezetett az utunk, amelyen viszonylag kevés turistával találkoztunk.



Mozgalmas élet van a nagyvárosokban.


A marokkói konyha jellegzetes étele a kebab, a kuszkusz és a harrira. Az étel mellé búza vagy árpacipót szervíroznak. Az ebédet pedig gyümölcsök, magvak, datolya, narancs teszik teljessé.


Az emberek többségében kedvesek voltak, a legtöbbük szerény körülmények között él.



Barna képeit itt találjátok, a jövőben további riportokat is megnézhettek majd tőle. Ha pedig túl leszünk a rémálmon és ismét helyrebillen a világ, új utazásokra kalauzolunk majd benneteket.