Összhangban a természettel

„Az élet most olyan mint egy lassan, de biztosan a szakadék felé robogó gyorsvonat, amelyről az emberek többsége fél leszállni. Mert nem tudhatja, hogy milyen más út van. Mi mégis úgy döntöttünk, hogy leszállunk.”

Máté László és családja negyedszázaddal ezelőtt a budapesti rohanásból egy véletlen folytán költözött a zselici rengetegben megbúvó, akkor az elnéptelenedés határán imbolygó Visnyeszéplakra. A kis falut Lászlóékhoz hasonlóan aztán egyre többen fedezték fel, így ma már több mint 140-en élnek itt.

Visnyeszéplakra ma is a beton helyett murvás, kanyargós út vezet az erdőn át. Házigazdánk pontos itinerrel vázolta fel az utat, mert itt bizony még a műholdak is tévesztenek olykor.

A szép somogyi faluba azonnal beleszerettek és megvásároltak egy elvadult, növényekkel benőtt, több évtizede lakatlan házat. A portát szépen lassan felújították, s közben a család is gyarapodott. Mátéék hat gyermeket nevelnek, ketten már egyetemre járnak, kisebb testvéreik középiskolában, illetve általános iskolában tanulnak.

Lászlóék háza takaros háza település legszélén, egy szép birtokon áll, amelyet a családapa saját kezűleg tett rendbe. Tornáca, gerendái azt jelzik, hogy fához értő kezek munkálták meg. László foglalkozását tekintve faszobrász. Munkáit szerte az országban épületek, kapuk, bútorok, bölcsők, tulipános ládák dicsérik.

László és felesége, Piroska igyekeznek népes családjuknak megtermelni mindent, amit lehet. Amit nem lehet, azt pedig elcserélni másokkal. Ezért gazdálkodnak, elfeledett gyümölcsfajtákat gondoznak, állatokat tartanak, szépítik lakóhelyüket, építik a közösséget. A túlfogyasztás helyett harmóniára törekvéssel.

„Mi olyan életet álmodtunk, ahol az életet megéljük, nem átrohanunk rajta. Összhangban a természettel. Olyan világot szeretnénk majd gyermekeinkre hagyni, amely gazdagabb, mint ahogy mi megkaptuk.”

Fotó és szöveg: Szellő Gábor