Velünk élő hagyományok

1972-ben Moldován Domokos többszörösen díjnyertes Halálnak halálával halsz című dokumentumfilmjében még tizenegy csökölyi asszony öltötte magára a világhíres fehér gyász népviseletet, napjainkban már csak a 83 esztendős - a helyi hagyományokat rendkívül fontosnak tartó és őrző - Illés Mihályné, Bözsi néni veszi fel évente pár alkalommal a kegyeleti öltözéket.

A középkorban általánosnak számító fehér gyászviselet napjainkra csak néhány településen maradt fent, köztük a belső-somogyi nagyközségben, Csökölyben.

Feljegyzések szerint már a 11. század óta ismert a fehér gyászruha. A fehér kender- és lenvászon anyagok a lélek tisztaságát, ártatlanságát jelképezték.

A csököly fehér gyászruha blúzból, alsó-, felső szoknyából, kötényből, váll- és fejkendőből, félrevetőből, valamint a fejfedőt fogó pántból, a kápszliból állt.

Bözsi néni Csökölyben született, egész életében itt is élt. A nyugdíjas asszony először 1972-ben öltötte magára a ruhát, ma már ő az egyetlen falubeli, aki néhány alkalommal lánya segítségével felveszi az öltözéket.

A II. világháború vége felé nem messze a településtől húzódott a német-orosz front, így a tragédiák a helyi lakosságot sem kerülték el. Számos férfi és fiú esett áldozatul, akiket a helyi asszonyok fehér ruhában gyászoltak.

A II. világháború végén az ide érkező szovjet katonák nagyon sok mindent elvittek innét, köztük a ruhákat is. Ma mindösszesen két egész öltözék lelhető fel. Az egyiket Bözsi néni őrzi, a másik a fővárosi Kegyeleti Múzeumban van.

Bözsi néni már szeretné valakinek átadni a ruhát, hogy ő őrizze tovább az utókornak. Mint reméli, lesz valaki, aki tovább örökíti majd a magyar kultúra e jeles darabját.

Otthonában kincsei között számos díszes abroszt őriz, amelyet szívesen mutat meg a helyi hagyományőrzőknek.

Az ezer lelkes településen szerencsére vannak olyan fiatalok - köztük Márkus Sára - akiknek fontos a magyar néprajzkultúra megőrzése.

A híres, idős asszonyok által készített csökölyi konty fontos része az itteni népviseletnek. Erdődiné Gulyás Veronika aktív tagja a helyi hagyományőrző csoportnak. Szerinte igazán fontos, hogy ápoljuk hagyományainkat, ez az igazi érték.

Lánya, Edina is szívesen felölti a csökölyi népviseletet. 3–4 vászon alsószoknya fölé sötét felsőszoknyát és 2–3 piros haránt szalaggal díszített kötényt, mellükön keresztbe vezetett nagy, hátul megkötött vállkendőt öltöttek.

A belső-somogyi nagyközség, Csököly története egészen a 14. századig nyúlik vissza. Nevét az 1332-1337-es pápai tizedjegyzék említette először, ekkor már egyházas hely volt. 1466-ban a veszprémi püspökséghez került, majd a térségnek 1536-ban Pekry Lajos volt a birtokosa. A településen betegeskedett 1798-ban Csokonai Vitéz Mihály, aki itt kezdte el írni Dorottya című vígeposzát. A település epertermesztéséről is ismert.

A településen tevékeny helyi lakosok közreműködésével négy évvel ezelőtt helytörténeti kiállítást nyílt, ahol a belső-somogyi nagyközségbe látogatók számára is megtekinthetőek a csökölyi hagyományok.

A különleges gyűjtemény a '20-as évek csökölyi tradicionális eszközeit, ruhaviseletét, paraszti bútorzatát mutatja be.

A helyi Csűrdöngölő Néptáncegyüttes 2015-ben, a Falumúzeum megnyitóján lépett fel először.

Ettől kezdve a kicsi, ám annál lelkesebb csapat minden pénteken gyakorol Ballér Lilla vezetésével a civilek házában.

Jelenleg 16 tagú a tánccsoport, tíz hölgy mellett hat férfiember is részt vesz a próbákon és a fellépéseken.

A többség a településen él, páran a közelben lévő Nagybajomból és Kadarkútról járnak át.

Repertoárjukat a somogyi tájegységekre jellemző táncok alkotják, amelyekkel rendszeresen lépnek fel nagy sikerrel különféle eseményeken és tehetségkutatókon.

Fotó és szöveg: Szellő Gábor